Egészen a századfordulóig a háziasszonyok megelégedtek a saját lakásaik berendezésével, míg 1905-ben Amerikában Elsie de Wolfe újra nem írta a történelmet azzal, hogy profi dekoratőrré nevezte ki magát. Amikor két évvel később megnyitott az általa tervezett Colony Club, a belső terek kialakításával egyik napról a másikra megalapozta a hírnevét.

 

Elsöprő sikereket ért el az által, hogy felhagyott a korra jellemző nehéz, férfias hangulattal, és finom nőies stílust választott festett vászonnal, könnyű függönyökkel, világos falakkal. Az első modern kori lakberendező egész életét átszőtte a stílus. New Yorkban és Párizsban is az egyik leghíresebb társasági nő volt. Az enteriőrök mellett saját magára is odafigyelt, egészségesen élt, rendszeresen tornázott, azt viselte, ami legjobban illik neki függetlenül a divattól, mégis úgy jellemezték, mint „a legjobban öltözött hölgy a Földön”. Könyve jelent meg és folyamatosan publikált a korabeli magazinokban.

Szakmai hitvallása:

„Megyek, és mindent gyönyörűvé teszek magam körül. Ez lesz az életem!”

 

Angliában Syrie Maugham tevékenykedett hasonló intenzitással. Miután tönkrement a házassága Somerset Maugham-mel, érdeklődése a lakberendezés felé fordult. Az 1920-as években a viktoriánus kor lengte be az angol lakásbelsőket, és míg mások csak foltokban használták a fehér színt, ő a hírnevét egy monokróm „fehér szobával” alapozta meg.

A fehér és a bézs árnyalataira festette a falakat, bútorokat, csillogó tükröződő felületeket használt, fehér selymet, szatént, bársonyt, még a liliomok is fehérek voltak az üveg vázában. Létrehozott egy ultra-elegáns világot, amely egyedi volt és nagy visszhangot keltett. Előkelő hercegek tartották a szalonban magánbeszélgetéseiket, volt filmforgatás helyszínéül választották, és Cecil Beaton is gyakran használta híres fényképei háttereként. Syrie értett ahhoz hogyan teremtsen a belső terekben hollywoodi csillogást vagy időtlen eleganciát. Hamarosan nemzetközi ügyfélkörrel rendelkezett, London, New York, Chicago arisztokratái, az amerikai „high society” és Hollywood csillagai köszönhetik neki a pazar enteriőröket. Bár a „fehér szalon” tette híressé, a későbbiekben szívesen dolgozott a színekkel, szerette a hagyományos eleganciát és a modern stílust.

Míg külhonban az első profi lakberendezők feleségek (vagy elvált feleségek) voltak, addig Magyarországon az első jegyzett „architecte decorateur” egy férfi, Schmidt Miksa volt. Apjától 1889-ben vette át a híres bécsi Schmidt lakberendezési cég irányítását. Évekkel később 1901-ben saját céget jegyeztetett be Budapesten, a Lipót körút 32. szám alatt. Művelt, világlátott, a kortárs társadalmi elit lakberendezési szokásait valamint a történeti stílusokat kiválóan ismerő ember volt. Egyszerre kemény üzletember, jó érzékű műkereskedő és sajátos stílussal rendelkező tervezőművész.

 

67 évesen unokaöccsének 18 pontban foglalta össze a tulajdonságokat, képességeket,amivel Európa egyik leggazdagabb lakberendezője lett:

1. gimnáziumi képzés
2. nyelvtudás
3. rajztudás
4. stílusismeret
5. „A környezet kezelése, oly módon, hogy az vakon kövessen”
6. „Minden üzleti kérdés olyan fokú átlátása, hogy az alkalmazottak és a dacos, tüskés szakemberek téged ezek legjobb ismerőjének tartsanak és kövessenek”
7. rendkívüli önuralom
8. a legnagyobb rendszeretet és minden kérdés beosztása az időben való elintézéshez
9. áruismeret
10. áruismeret
11. az igazi és a hamis antikvitás felismerése
12. vasegészség
13. vasszorgalom (betegség esetén is)
14. Annak művészete, hogy az ügyfelet meggyőző beszéddel rendelésre bírjad (a legnehezebb követelmény)
15. „a vásárlás művészete”
16. „az eladás művészete”
17. „a díszítés művészete”
18. „ A mindenki fölött való uralkodás meggyőző jobban-tudással”

Az akkori nézet szerint (1900-as évek) a lakberendező kapocs az építész és a kézműves, a gyáros és a kereskedő között. Teljes lakberendezést kínál, amihez a világ minden tájáról importál különböző dísztárgyakat, üzletében minden olyan iparág terméke megtalálható, amely valamivel is hozzájárulhat egy elegáns lakberendezés kialakításához. Antik tárgyakat gyűjt és értékesít, festőktől vásárol lakberendezési kiegészítőként képeket, mindemellett ízlésének és ügyességének van a legnagyobb befolyása, ahhoz ért, hogy az egyes darabokat hogyan lehet úgy összeállítani, hogy az a vevőt nagyobb művészeti célú kiadásra bírja.

 

A lakberendező világpolgárszerűen iskolázott ember, kastélyokban és palotákban otthonosan mozog, ismeri a korábbi évszázadok és távoli világvárosok lakberendezéseit, átemel ötleteket, munkákat rendel meg.

Schmidt Miksa tökéletesen megtestesítette a kor lakberendező ideálját, megrendeléseit az Osztrák-Magyar Monarchia arisztokrata és nagypolgári körei biztosították. Kiterjedt cégbirodalommal rendelkezett, tervezőműhelye, bemutatóterme és gyára volt Bécsben, Budapesten és Berlinben. Az 1901-ben a Lipót körúton berendezett „főúri mintalakás” és az 1912-től kastéllyá átalakított kiscelli kolostorépület enteriőrjei is mind magas minőséget és exkluzív szemléletét tükröznek. Függetlenül attól, hogy gyár méretű céggel rendelkezett, megtartotta a főúri vevőkörhöz illő és ennek hatékony kiszolgálását lehetővé tévő, közvetlen ügyfélgondozás rendszerét. Vállalkozása olyan személyes lakberendező – tanácsadó szolgáltatást nyújtott, melynek lényege az egyedi, személyre szabott tervezés volt.

A századfordulón hasonlóképpen éltek, alkottak az első lakberendezők Párizsban, New Yorkban, Budapesten, Londonban. Amikor 100 évvel később egy budapesti lakberendező iskolába jártam azt tanították, hogy a lakberendezés Magyarországon egy nagyon fiatal szakma és gyanítom, hogy kb. „tíz éves” múltra gondoltak, elfelejtve mindazt, ami a hazai  szocreál korszak előtt volt. Van egy mondás, mi szerint „aki nem ismeri a történelmet, arra kényszerül, hogy az újra élje azt”. Tervezők és megrendelők életéből egyaránt kimaradt az a majd évszázados enteriőrkultúra, ami Amerikában, Angliában vagy Európa bizonyos országaiban az 1900-as évektől szárnyra kapott. Mostanában úgy érzem, versenyt futunk az idővel, nézzük az internetről letöltött csodás enteriőrök képeit, szeretnénk felzárkózni, de nem vagyok biztos benne, hogy igazából tudjuk, mi lenne jó nekünk. Nem kaptunk útmutatót hogyan kellene jól élnünk, és kinek van ideje megválaszolni a „ki vagyok én, mit szeretnék, milyen környezetben érzem jól magam” kérdéseit. A saját önarcképünk sem stabil, hogyan hinnénk annak, aki azt hirdeti, tudja a választ.

A lakberendező identitásával kapcsolatban is folyamatosan ismétlődik a kérdés: „tulajdonképpen mit csinál egy lakberendező?” Komoly viták vannak arról, mit tehet, meddig terjed a szakterülete? Szakma-e egyáltalán vagy unatkozó háziasszonyok kedvtelése? Jobb napjaimon reménykedem, hogy ezt a kérdést soha többet nem teszi fel nekem senki.
Beszélgethetnénk inkább a színekről, a városban kapható tapétákról, vagy arról hol érdemes könyvespolcot venni. Szeretném azt hinni, hogy a XXI. században a lakberendező léte épp olyan egyértelmű, mint a hétvégi wellness program vagy a plazmaTV. Optimista vagyok és hiszek a mesékben.

Néhány alkalommal már kifejtettem nézeteimet arról, hogy miért nem szükséges szakirányú végzettség egy stílusos lakás berendezéséhez, vagy hogyan oldhatja meg a saját lakberendezési feladatát egy jó ízlésű feleség, ahogy ezt számtalan otthon bizonyítja. A lakberendezés lehet kellemes női időtöltés, lehet kibírhatatlan nyűg, lehet egyszerű elintéznivaló feladat és természetesen lehet munka vagy hivatás. A különbség talán annyi, hogy ha nem kedvtelésből csinálja az ember kevesebb lehetősége van tévedni. Amikor valaki lakberendező és ebből él, másoknak tervez, berendez, kivitelezést felügyel, beszerzést, megrendeléseket intéz akkor alapvető elvárás a szakmai szabályok betartása.

Száz évvel ezelőtt egy kulturálisan virágzó korban kialakultak ennek a szakmának a szabályai, nem több a feladat, mint megismerni és használni azokat. Úgy tűnik nem sok minden változott. A Megrendelők az óta is szakértelmet, a lakberendezési stílusok ismeretét, termékismeretet, jó árakat, minőséget, törődést, személyre szabott kiszolgálást vagy egy csipetnyi luxust várnak. Továbbra is fontos a funkcionalitás, a kényelem az önkifejezés az önreprezentáció. Ma is tudni kell szót érteni a mesteremberekkel, kereskedőkkel, építésszel. Lehet, nem a rajztudás, hanem a látványtervező program használata kelt elismerést. A paloták és a kastélyok helyett menő éttermek, és klubok vagy luxushotelek enteriőrjében kell jártasnak lenni. Nem árt különböző földrészek lakberendezési kultúrájának ismerete, ehhez szerencsére a világháló tálcán kínálja a szebbnél szebb enteriőrképeket.

(Az eredeti szöveg a blogger42 oldalon jelent meg 2012. januárban)